Szerettem volna többet írni, de egyszerűen nincs rá időm.

Olvasok, rohanok, megint olvasok, szervezkedek, gyerekeimet csekkolom, előadásra megyek és a többi. Közben csak eljött a tavasz és a  kertben is lenne tennivaló. Fogom a fejem és meregetem a szemem, hogy mit műveltek a nyulak. 

Tavalyelőtt ősszel egy rakat tulipánhagymát szereztem be, de félve a pockoktól, amik megeszik, szép nagy cserepekbe ültettem őket. Az edényeket  aztán a ház körül raktam le, és izgatottam vártam a tavaszt. Elkezdtek kibújni a hajtások, de rögtön le is rágta valami. Na ekkor letakartam illetve a többit felcipeltem a ház körüli teraszokra. És ekkor is láttam, hogy napról napra egyre kevesebb a zöld, mert valami megeszi. Nem értettem mi történik, csak azzal szembesültem hogy tulipánból azokban a cserepekben maradt, amik a "forgalmasabb" teraszainkon voltak. De hatalmas, no azért nem nyúlméretű, lyukakat is találtam a kertben itt-ott. Ez erősítette meg sokáig a pocok elméletemet  is.

Aztán már nyár volt, mikor hallottam a dolgozószoba ajtaján valami furcsa matatást. Kint, legnagyobb meglepetésemre, Nyunyóval találkoztam. Ezek szerint nyugodtam felmennek a lépcsőkön, ha nem látjuk őket! Így aztán a tulipánok tavalyi fogyatkozásai is más fénybe kerültek.
Idén teljesen elfelejtettem, hogy a cserepek védtelenül állnak a kertben, és a nyulaink meg is találták az előbújni igyekező virágokat. 

De a hóvirágot legalább nem szeretik, így azok gyönyörűen virítanak.