Egy éve búcsúztunk el Cicótól.

Visszagondolva, hogy hogyan és mikor került hozzánk ... 
A fiam még csak hét hónapos volt, de nagyon szerettem volna Merci macskánk mellé egy védelmező társat. Egyszer a Fressnapf hirdetőtábláján láttam meg a képet, és rögtön megtetszett: kandúr, a becsült kora 3 év, és a kinézete olyan impozáns, költözés miatt kerestek neki új gazdát. Felhívtam a megadott számot, megbeszéltük hogy elmegyünk egy találkozóra. A panellakásban a családnál egy kutyus fogadott, de hívogatásra Ő is előjött, és megtisztelt minket a jelenlétével. Mi örömmel vállaltuk, hogy gazdái leszünk, a háziak pedig örültek, hogy jó helyre kerül.
Pár nappal később hoztuk el, és az első út az orvoshoz vezetett ivartalanításra. Miután magához tért elbújt, napokig nem láttuk a lakásban,  de az alomtálcát használta és a kaja is fogyott. Gondoltuk, előbb-utóbb csak előjön. 

Telt múlt az idő és Cicó beilleszkedett a családba. Nem feküdt a fiamra alvás közben (ezzel riogatják a macskás várandós nőket), bár az ágyába sokszor bekucorodott mellé. Soha nem karmolta, vagy harapta meg, pedig nem volt egy kimondottan barátságos cica. Azért a gyerekeim is úgy neveltem, hogy tartsuk tiszteletben az állatokat, de valahogy lett egy fénykép, ahogy a fiam fekszik rajta.

Bár panellakásban élt korábban, miután megismerte a kinti világot hajthatatlan volt, ha ki akart menni, nem hagyott minket békén. Nyáron viszont sokszor kint is aludt a teraszon. Vadászni is láttam, illetve azt, ahogy egy élettelen egérrel játszott. És rendesen védte a "birtokát" a betolakodóktól. Igazi házi tigris lett belőle. Összességében boldog, macskához méltó élete volt, amiből 9-et velünk töltött.

Utólag azt gondolom elég merész döntés volt kisbaba mellé egy ismeretlen, felnőtt macskát befogadni, de nincs mit megbánnom.